A gazdasági élet, a fejlődés térben lezajló mozgás. Ennek a mozgásnak a térbeli irányait a közlekedéshálózat határozza meg. Nem amúgy felületesen mondva a közlekedés, hanem a lefektetett, megépített utak, vasutak, hidak, alagutak hálózata, mindenféle társadalmi, ill. gazdasági mozgás KÉNYSZERPÁLYA-hálózata.A közlekedési hálózatnak a centralizációja tehát öngerjesztő folyamat, hiszen a központ egyrészt magához vonzza a gazdasági és szellemi értékeket, másrészt egyre nagyobb forgalmat kelt a befutó vonalakon, és kikényszeríti ezek fejlesztését. Ezért aztán a közlekedéshálózati centralizáció – a világot az elembertelenedés felé sodró – növekedés legfőbb gerjesztője. Ugyanis attól a központtól, amely – a közlekedéshálózati centralizációnak köszönhetően – minden piacot, anyagi és szellemi értéket magához szív, a végletesen megnőtt építkezési intenzitás miatt egyre messzebbre kénytelen eltávolodni az anyag, az energia és a víz forrása, a szenny, szemét, törmelék befogadó helye, a szállítási távolságok egyre csak növekednek, rohamosan nő a káros, pusztító fogyasztás.
A növekedésről mégis kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy az a legfőbb politikai cél! Azt mondják: ”A polgári berendezkedés legfőbb tartópillére a növekedés.” Elfogadtatják a társadalommal, hogy a munkanélküliség csökkentéséhez növekedés kell. Mintha a munkanélküliség volna a legnagyobb baj, amellyel meg kell küzdenünk. Pedig ez a társadalom súlyos félrevezetése.A legnagyobb baj az emberek közötti feszültség növekedése, ill. az egész világ totális alávetettsége a nemzetek feletti nagytőkének A közjó attól erősödne,ha a társadalmi mozgástér, vagyis az emberek döntési, cselekvési lehetőségeinek köre bővülne, az ország idegen tőkétől való függése enyhülne. A növekedés pedig kényszer, amelyet a legmagasabb hatalmi szintről a világtőke diktál. Minthogy a profitnak növekednie kell.
A legfőbb célnak a kényszerek oldása, a társadalmon belüli, nemzetek közötti feszültségek csökkentése, az emberi mozgástér bővülése kellene, hogy legyen. Szóval mindenekelőtt a közlekedéshálózati centralizáció enyhítése. Amíg ez széles körben köztudomásúvá nem válik, addig tehetetlenül kell néznünk, hogyan sodródunk a világégés felé. A mindenkori hatalom fölött ott álló világtőke ugyanis a háborúban érdekelt, mert az hozza a legnagyobb profitot.
Márpedig a mindenkori hatalom a társadalom számára hozzáférhetetlen. A legotrombább hazugság ma, amelyet az emberiséggel elfogadtatnak, az un. polgári demokrácia. Ebben 4 vagy 5 évente un. szabad választásokon létrehoznak egy hatalmi hierarchiát, amelyben aztán kifelé, a társadalom felé senki semmiért nem felel, csak a hierarchián belül felfelé, fel egészen a világtőke parancsnoki hídjáig.Jövőre, 2016-ban lesz az Egyesült Államokban elnökválasztás. Egy esélyismertetésben nagyon jellemzően azt sorolták fel, hogy az elnökjelöltek mekkora – dollárban kifejezett – tőkét tudtak maguk mögé állítani.
A tényleges demokráciának (a demokrácia magyarul néphatalom, jogegyenlőség, ill. ellentéte a diktatúrának) a feltétele, hogy a társadalom felszínén élő minden közéleti szereplő, legyen az képviselő, hivatalnok, tervező, oktató, a média művelője, stb. legyen a társadalom felé válaszkényszerben, legyen kénytelen vállalni nyíltan és személyesen minden kimondott szaváért, döntéséért a felelősséget. Micsoda nagyhangú fogadkozás megy folyton a korrupció ellen. Pedig a korrupció ellen sem lehet addig sikerrel fellépni, amíg nincs közéleti válaszkényszer, amíg a közszereplőnek arra a kérdésre, hogy egy döntést miért hozott meg, kifelé nem kell válaszolnia. Ennek a megvalósítása természetesen beláthatatlanul nagy – mondhatni a képtelenséggel határos – feladat.
Mégis megemlítenék egy lépést, amelyet meg lehetne és kellene tenni a közéleti szereplők válaszkényszerének megteremtése felé. Az oktatásra, a pedagógiára gondolok. Arra, hogy az oktatás ne csak valamiféle tudás átadása és megkövetelése legyen, hanem kétirányú dolog, kutatás is. Arra gondolok, hogy a tankönyvekhez tartozzon valamilyen fórum, ahol a könyvekkel kapcsolatban kérdéseket lehet feltenni. Akár meg is próbálhatná valaki, aki meri, és ha meri a könyve számára megteremteni ezt a fórumot.
Arra kellene ösztönözni a tanulókat is, a tanárokat is, a szülőket is, hogy legyenek – csillapíthatatlanul – kíváncsiak az igazságra, az értékekre és a szépségre.

Mindenek előtt azonban annak az igazságnak, hogy „a valóságos demokrácia közéleti válaszkényszer nélkül képtelenség”, olyan köztudottnak kellene lennie, mint annak, hogy a Föld gömbölyű, és nem lapos.

Budapest, 2016.04.10.      Benyó Bertalan