Centralizáció - kizsákmányolás

Amikor az úgynevezett rendszerváltás idején elvetettük a marxizmust, mint a rendszer irányadó ideológiáját, úgy tűnik, a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Azt ugyanis, hogy a nagytőke - főleg ma a globális tőke - legbelső lényegénél fogva emberellenes, és nem áll erkölcsi alapokon, tudomásul kell venni. A globális tőke működését a bűnözéstől csak jogszabály-paragrafusok különböztetik meg, amely paragrafusok mögött ott áll irdatlan pénzhatalmával maga a globális tőke. Hiszen az segíti - ha nem éppen juttatja - hatalomra azokat a komprádor burzsoáziához tartozó politikusokat, akik immár 60 éve a zsebében vannak. Ez a komprádor burzsoázia végtére is ugyanaz, mint ami a - hol proletárdiktatúrának, hol népi demokráciának, hol épülő szocializmusnak csúfolt - szovjet típusú állam-kapitalizmus negyven éves garázdálkodása idején volt. Ennek a szovjetkreációként, de már akkor is a nyugati tőke áldásával és érdekében nyakunkra ültetett túlnyomórészt lelkiismeretlen rétegnek a szovjet-uralom alatti 40 év és az azt követő zavaros idő az eredeti tőkefelhalmozás minden képzeletet felülmúlóan bőséges lehetőségét nyújtotta. A globális tőkéről tudni kell, hogy természeténél fogva - lévén globális és személytelen -nemzetidegen, a magyar értékekkel szemben legalábbis tökéletesen közömbös, ha nem éppen türelmetlen és ellenséges.

De ha mi személyeket vagy csoportokat látunk ellenségnek, végzetes tévedésben vagyunk, ugyanis így enyhíteni nem, csak súlyosbítani tudjuk a gondjainkat. Valójában, és ezt látni kell, óriási tehetetlenségű személytelen folyamattal állunk szemben, a területi centralizáció folyamatával. A globális tőkének képtelen mértékű extraprofitot eredményezhet, ha a hatalmában lévő központra a közlekedési hálózatoknak köszönhetően minél nagyobb terület népessége, gazdasága minél szorosabbarTíá-van utalva, neki minél teljesebben alá van vetve, ki van szolgáltatva. De a területi centralizáció nemcsak azzal játszik a globális tőke kezére, hogy milliós (világviszonylatban milliárdos) embertömegeket tesz a kizsákmányolás tehetetlen áldozatává, hanem azzal is, hogy mindennél jobban gerjeszti a fogyasztást, erősíti a fogyasztási kényszert. A központ mind erősebben vonzza magához a forgalmat, és onnan mind jobban kiszorul minden egyéb. A képtelenül sűrű beépítettség miatt minden áru egyre rohamosabb tempóban válik szemétté. Ezért egyre messzebbről egyre nagyobb tömegű árut kell a központba beszállítani, illetve azon keresztülszállítani, és egyre riasztóbb tömegű szemetet egyre messzebbre elszállítani, így a globális tőke a területi centralizációnak köszönhetően nemcsak embertömegeket zsákmányol ki, hanem a hegyeket, erdőket, vizeket, a környezetet is mindenestől. A területi centralizáció folyamatának vannak haszonélvezői, mint a globális tőke, a hatalmon lévő hivatalnoki réteg, illetve technokrácia, de valamilyen mértékben mégis mindenki áldozata.

A területi centralizáció folyamatának Magyarországon különösen nagy jelentősége van. A területi centralizáció, amely a piacnak, az érvényesülési lehetőségeknek is centralizációja, bár világjelenség, de talán sehol nem olyan fokú, mint Magyarországon. A közlekedési hálózat (utak, vasutak, autópályák, metrók stb.) talán sehol nem tesz olyan nagy területet a központ annyira fojtogató-an szoros és feltétlen függvényévé, kiszolgáltatott prédájává, mint Magyarországon. De ha mindez így van is, ugyan mit tehetünk? - kérdezik erre széttárt karokkal. Nos nagyon is sokat. Hangot adhatnánk annak a megszilárdult tudatnak, amely szerint a területi ill. közlekedéshálózati centralizáció a hatalom és a globális tőke leghatékonyabb eszköze arra, hogy maga alá gyűrje a társadalmat. Márpedig a centralizáció halálosan súlyos gondja nem kap hangot sehol. A centralizáció miatt senki nem tüntet, azt senki nem kéri számon a hatalom képviselőin. Noha mindenki szabadságát, méltóságát mélyen érinti.

A remény, hogy ezt széles körben értsék és lássák, mintha még csak nem is pislákolna. A technokrácia magas állású képviselői közmegbecsüléstől övezve szolgálják a nyomorúság felé sodró centralizációt (bár ennek azért aligha vannak teljes tudatában): tombol a területi, környezeti feszültségeket a végletekig növelő ingatlan-rablógazdálkodás; váltig erőltetik a központ piaci hatalmát egekig növelő központi metró építését; épül a központhierarchiát végletesen lemerevítő sugaras autópálya-hálózat. Hát lehetséges volna, hogy ez az ország még évtizedek múlva sem, már vérben és lángban, egymásra acsargó részekre szétesve sem fogja felismerni, hogy az emberi szabadságot, az egyén cselekvési, döntési lehetőségeinek körét csak a körkörös irányú, központtól függetlenítő kapcsolatok erősítése, a közlekedési főirányok merev sugarasságának enyhítése növelheti? Számtalan ilyen lehetne egyébként. A döntések, bárhol, bármilyen szinten szülessenek is, szinte mindig vagy erősítik, vagy oldják a területi centralizációt. Csupán példaként két centralizációt oldani képes elképzelést a számtalanból. Az egyik a Csepel-szigeten keresztül megteremtendő Szolnok-Székesfehérvár-i vasúti kapcsolat (ez a gondolat a 60-as években, mielőtt nyakát szegték, már minisztériumi tanulmányterv szintjén volt, de még ma 40 évvel később is jelentős mértékben oldó, felszabadító hatású lehetne). A másik az MO-s mentén létrehozandó tömegközlekedés (ez milliós dél-budapesti embertömegeket, illetve kifejezhetetlenül nagy termelőerőket hozna kapcsolatba egymással, vasúti és buszvonalak peremkerületi pontjaival és a repülőtérrel).

 

BENYÓ BERTALAN

 Mérnök Újság 2007. március

nyitóoldal